Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


  http://i.ehow.com/images/a04/jn/gp/do-liquid-cleansing-diet-800X800.jpg

 

 

Almakúra: köszvény, reuma és szívbaj ellen!

 

Egyedül az alma az a fajta gyümölcs, amit más ételekkel is együtt ehetünk, anélkül, hogy erjedés lépne fel. Ezt már az ókorban is tudták róla, ezért is nevezték a gyümölcsök királynőjének.
 
Nagyon könnyen tudjuk tárolni, ha csak kicsit is odafigyelünk rá, akkor eláll addig amíg, a tavaszi friss gyümölcsök megjelennek a  piacon. Nagyon jól tárolható, szállítható.
Ha hiszed, ha nem, akár kizárólag almán is meg lehetne élni, szinte korlátlan ideig.
Több, mint 1000 fajta alma található a világon. Mindegyikben megtalálható a fehérje, rostanyag, keményítő, sók, almasav, cukor, csersav. Magas a foszfor, a vas, és a nátriumtartalma.

Az almát nagyon rövid idő  alatt megemészti a gyomrunk, és szinte azonnal energiát nyerhetünk belőle. Magas foszfor tartalmának  köszönhetően sokat segíthet főleg azoknak, akik szellemi munkát végeznek, vagy gyenge az idegzetük.

Ha régen nem ettél almát, vagyis talán kicsit elszoktál tőle, vagy nem a legjobban működik a gyomrod, esetleg az egészséges ételeket  nehezebben emészted, akkor fokozatosan kezd el az almaevést, először csak egy-két falatot egyél belőle, de azt nagyon rágd meg, egy harapás almát legalább ötvenszer, mert így keveredik a legalaposabban össze a nyáladdal, és ez a legfontosabb. Utána fokozatosan emeld az adagot, de mindig ügyelj arra, hogy az alma pépként kerüljön a  gyomrodba.




Gyümölcsöt csak magában egyél. Ha mást is kívánsz fogyasztani, akkor almát ebéd előtt, vagy vacsora előtt legalább egy órával fogyassz.
Bármilyen gyümölcsöt fogyaszthatsz főétkezéskén is. Ha úgy érzed, hogy az alma nem csillapítja az éhségedet, akkor ez annak a jele,  hogy valami baj van a gyomroddal vagy az emésztőrendszereddel. Próbáld meg ezt tudatosan és módszeresen helyreállítani.
Természetesen, ha már más ételekkel megtömted a pocidat, akkor ne erőltesd rá a gyümölcsöt, mert ez nem lesz előnyös sem az egészséged, sem az emésztésed számára.
Jó ha tudod, soha sem a gyümölcs okozza a hasmenésedet, lázadat, vagy más kellemetlenséget, hanem az, amit a gyümölcs előtt ettél.

A gyümölcsök nagy része gyógyító hatású, megszabadítja szervezetünket  az eddig okozott károktól, mérgektől.

Többek között az alma nagyon jó tisztító és gyógyító  hatással van az alábbi betegségekre:
Ételmérgezés, bélhurut, vérhas, koli baktérium okozta bélfertőzés, és akár hiszed akár nem még akkor is segíteni tud, ha veseköved van.
Székrekedés nélkül képes gyógyítani a hasmenést, szabályozza a bélműködésedet, tisztítja a húgyutakat, és a tüdőket.

Gyógyítja a reumát, a köszvényt, mivel sói oldják a húgyköveket
Az alma, mint gyümölcs, savas ugyan, de mégis a szervezetet lúgosítja, hiszen organikus sói semlegesítik a fehérje bomlástermékeiből származó savakat. Kiválóan gyógyítja a hörghurutot,  és a felső légúti betegségeket.

Jó ha tudod azt, is, hogy másként hat az édes, és másként a savanyú alma.
Édes almát fogyasszanak mindazok, akik székrekedésben szenvednek, vagy vérszegények, és inkább savanykásabbat mindazok, akik esetleg túltápláltak, vagy reumás fájdalmakkal küzdenek.


Mindkét fajtájú alma hatásos vértisztító, nagyon hasznos mindazoknak, akik érelmeszesedésben szenvednek, vagy gyenge a szívműködésük, esetleg aranyerük van, vagy a hölgyeknél jól használható a menstruációs zavarok megszüntetésére.
Minden embernek, de főleg azoknak, akik rendszeresen ülő munkát végeznek, legalább minden második hónapban kellene almakúrát tartani. Ez azt jelenti, hogy legalább egy napig csak almát ehet.

Lehetőleg csak egészséges, lédús, és érett almát együnk. Lehetőleg törekedjünk arra, hogy azonos fajtákat fogyasszunk, ugyanis minden almának más más a savassági foka. Ne keverjük a különböző fajta  almákat egymással.
Az almát lehetőleg mindig teljes egészében fogyasszuk el. Ne dobjuk el az alma csutkáját sem, hiszen igen értékes jódot tartalmaz. Az alma fogyasztásával még az áldott állapot alatti hányingert is le  lehet küzdeni.

Csak egészséges, nedvdús, érett almákat szabad fogyasztani! Törekedjünk az azonos fajtákra, mert mindegyiknek más-más a savassági foka, nem keverhetők egymással. Almakúrát egész évben lehet a szervezet regenerálása érdekében végezni 4-5 héten keresztül, melyből egy hét legyen a bevezetés. Az almát mindig teljes egészében kell fogyasztani, héjával magházával, magjával együtt. Így teljes értékű  táplálék.
 

 forrás: www.harmonet.hu

  AZ VAGY, MIT MEGESZEL !

 

Egészségünk megőrzésének egyik alapvető feltétele a túlzásoktól mentes, változatos, megfelelő energia- és tápanyagtartalmú helyes táplálkozás. Napjaink leggyakoribb nem fertőző krónikus betegségei (például a cukorbetegség, érszűkület, szív-érrendszeri betegségek, bélrendszer daganatai) közel a felére lecsökkennének, ha kiegyensúlyozottan táplálkoznánk, másrészt a rendszeres fizikai aktivitás, a helyes stressz-kezelés, és a dohányfüst mentes életmód lenne a jellemző. Számos kutatás eredményeként egyértelművé vált, hogy táplálkozási szokásaink döntően befolyásolják egészségi állapotunkat, megfelelő fejlődésünket. Az egészségmegtartó, betegségmegelőző táplálkozás egyszerű, megtartása nem igényel nagy erőfeszítést.

 

 forrás: www.diet.hu

www.bigoo.wswww.bigoo.wswww.bigoo.wswww.bigoo.wswww.bigoo.wswww.bigoo.wswww.bigoo.wswww.bigoo.wswww.bigoo.wswww.bigoo.wswww.bigoo.wswww.bigoo.ws

http://www.hitetlen.com/imagesem/gyerekek.jpg

                                                                                             
               ...Az vagy, amit megeszel...                

  

Az egészséges étkezést is tanulni kell!

Nézzük meg, milyen is valójában a helyzet gyermekeink tányérja körül, s mire is ügyeljünk feltétlenül a mindennapokban, ha utódunkból egészséges felnőttet szeretnénk nevelni!

Vajon igaz-e az az állítás, miszerint amit Jancsika nem tanult meg, János sem fogja tudni? Vonatkozik-e ez a kijelentés az étkezésünkre is? Minden bizonnyal igen, hiszen az étkezés is, mint annyi más dolog, tanulási folyamat eredménye. Valószínűleg egyszerűbb idős korban idegen nyelvet tanulni, mint egyéni étkezési szokásainkon változtatni. Miért? Mert az nagyon korán, elsősorban a családunk és a szűkebb környezetünk - bölcsőde, óvoda, iskola - befolyása alatt alakult ki. Ezért olyan fontos hát, hogy gyermekeinket már kicsi korban "értelmes" étkezésre szoktassuk. Márpedig ez a szülők tudatos odafigyelése nélkül nem lehetséges...

ÉLENJÁRÓ "FAST FOOD"-OK

A család étkezési kultúrája tulajdonképpen kijelöli az utat a gyermek számára. Igaz, hogy egy későbbi tudatos váltás nem lehetetlen, de a szülők példája alapvető és hosszú távú jelentőséggel bír. Ha az anya odafigyel arra, hogy jól összeállított és változatos ételeket kínáljon, akkor gyermeke hajlandó lesz új ételeket is kipróbálni.

Étkezési szokásaink és az ételhez való alapvető hozzáállásunk az utóbbi évtizedekben megváltozott, sajnos többnyire nem előnyére: az alacsony árak például sokszor lényegesen fontosabb kritériumnak bizonyulnak, mint az élelmiszer minősége, tápértéke. Mindemellett erősödik a "gyorsétkezések" tendenciája is. Reggel hirtelen bekapunk pár falatot, délben jön az igencsak alacsony tápértékkel bíró "fast food", s a vacsorát - tányérunkba bele se nézve - a tévé előtt fogyasztjuk el. Az ilyen és ehhez hasonló "elfuserált" étkezési szokások esetén az egészséges étel szerepe már csak igen csekély...

LÁTSZATRA JÓ ENNI- ÉS INNIVALÓK

Természeten mindez nem csak a felnőtteket érinti, hiszen gyermekeink velünk élnek, ugyanúgy és ugyanazt eszik, amit mi. Azt sem állíthatjuk éppen, hogy az élelmiszeripar igazán igyekezne ezt a trendet gátolni. Hiszen a petit danon izgalmas, fagyit is lehet belőle készíteni, a kóla pedig egyenesen imázskérdéssé válik. Annak érdekében, hogy a tejszelet tényleg eljusson a gyerekekhez, a reklámipar mindent ötletét beveti. Persze meglehetősen eltérőek a vélemények arról, mekkora befolyással is bír ez a gyerekek étkezésére, az viszont tény, hogy a valóban egészséges ételek imázsa náluk nagyon rossz. Ehhez járul még az is, hogy sokszor az igencsak kétes tápértékű termékeket olyan etikettel látják el, amelyek az egészséget sugallják. (Így például C-vitaminnal dúsított limonádék versengenek a vevők kegyeiért, s a müzliszeletek és kekszek a teljes értékű reggeli látszatát igyekeznek kelteni...)

TÚLSÚLYVESZÉLY!  http://static.168ora.hu/db/01/42/fat-guy-d0000B14266e18cc069fb.jpg

A különböző felmérések tanúsága szerint utódaink alig fogyasztanak olyan táplálékokat, amelyek B-vitaminokat és vasat tartalmaznak, ugyanakkor a napi kalciumfejadagjuk sem kielégítő. Nagyon sok gyerek túl sokat, túl édeset és túl zsírosat eszik, ami természetesen nem marad következmények nélkül! Már felmérésekkel is igazolható, hogy a nyolcévesek 8-12%-a túlsúlyos. Ez persze összefügg a család helyzetével és étkezési, életmódbeli szokásaival is.

FONTOS! A túlsúlyos szülők gyerekeinek 80%-a előbb-utóbb maga is túlsúlyossá válik, s ez bizony nagyon nyugtalanító adat, ha meggondoljuk, hogy a túlsúlyos emberek átlagon felüli gyakorisággal szenvednek szív- és keringési problémákban, s hogy esetükben rendkívül magas a köszvény és a diabétesz rizikója is.

A gyerekeknél különösen fontos a helyes táplálkozás, s ennek igen egyszerű oka van: szervezetük nehéz munkát végez. Növekszik, csontokat, izmokat és más szöveteket épít fel. A helytelen vagy nem kielégítő táplálékbevitel súlyos következményekkel jár az ő esetükben is: hiánybetegségek alakulhatnak ki, de akár jelentős fejlődési rendellenességek is felléphetnek.

JÓ, HA TUDJUK: a gyerekek szervezete csak nagyon kevés energiát tud raktározni. Ez egyben azt is jelenti, hogy gyakrabban kell táplálkozniuk, mint a felnőtteknek. Így válik érthetővé, miért is van szükségük tízóraira és uzsonnára. Két-három köztes étkezés az igazán ideális számukra, elsősorban akkor, ha az nyers kosztból, gyümölcsből, zöldségekből vagy tejtermékekből áll. Éppen ezért a szülők jól teszik, ha száműzik az éléskamrából a különböző édes kekszeket, agyonízesített chipseket, csokoládékat és cukorkákat.

IDEÁLIS TÁNYÉRRA VALÓK

Csak a napi legalább ötszöri étkezés biztosít egyenletes táplálék-, vitamin- és ásványi anyag-pótlást, s ad elegendő energiát a gyermekeknek ahhoz, hogy egész nap jól érezhessék magukat a bőrükben.

Mindez már a változatos, bőséges, tápláló reggelinél kezdődik, majd az egészséges - a gyereknek ízlő - tízóraival folytatódik, amit tényleg el is fogyaszt...

A gyakorlat azonban - sajnos - az esetek többségében teljesen mást mutat. A hat- és tizennégy éves gyerekek egyharmada úgy megy iskolába, hogy nem reggelizett, s csak a fele visz magával tízórait. Így persze nem csoda, ha nem tudnak a tanulásra odafigyelni, fáradtak, s sokan még rosszul is lesznek...

FIGYELJÜNK Rá! Gyerekek esetében az ideális táplálék-összetétel:

  • 10% fehérje
  • maximum 40% zsír
  • kereken 50% szénhidrát, amelyből a tiszta cukor összesen maximum 10% legyen.

A gyerekek és a fiatalok számára tehát az a legfontosabb, hogy viszonylag kevés zsírt és több komplex szénhidrátot - gabonát, müzlit, burgonyát, gyümölcsöt és zöldséget - fogyasszanak!

INNI (IS) KELL! http://www.astronet.hu/db/08/FE/97605-4-d000008FE4315934b666f.jpg

Természetesen az elegendő mennyiségű vitamin és ásványi anyag mindennapos bevitele is elengedhetetlen! A C-vitamin hiánya pl. gyengíti az immunrendszert, a fertőzésekkel szembeni ellenállást, s azoknál a gyerekeknél, akik túl kevés D-vitamint kapnak, fennáll az angolkór veszélye. A legjobb vitaminforrások a gyümölcsök, a zöldségek és a teljes kiőrlésű gabonából készült termékek. Az egyik legfontosabb ásványi anyag a kalcium, amelyből a gyerekeknek naponta legalább másfél grammra van szükségük! Felnőttek esetében egyharmaddal kevesebb is elegendő. A kalciumra a csontok növekedése miatt van nagy szükség. A legjobb kalciumforrások a tejtermékek. Akkor teszünk igazán jót csemeténkkel, ha megkedveltetjük vele a natúr - édesítőszer nélküli - savanyított tejtermékeket is: a joghurtot, a kefirt, az írót.

A folyadékbevitel kérdése sem elhanyagolható. Mint említettük, a gyerekek nem képesek sok energiát raktározni, s ez igaz a vízre is. Ezért rendszeresen kell inniuk, naponta legalább másfél litert, sok mozgás esetén ennél is többet. Miután az izzadtsággal nyomelemek és ásványi anyagok is távoznak szervezetükből, számukra a legideálisabb szomjoltó a gyümölcstea és a frissen facsart, buborékmentes ásványvízzel hígított gyümölcslé. A kóla, a limonádé, a cukrozott gyümölcslevek és gyümölcsnektárok magas cukortartalmuk miatt kevésbé ajánlhatóak, hiszen a szomjat igazából nem oltják, ugyanakkor rengeteg felesleges cukrot juttatnak a kicsik szervezetébe, nem beszélve arról, hogy a fogaiknak is ártanak!

forrás:www.informed.hu

 

Kép

 

Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke egészséges legyen. S ha elfogadja, hogy ennek két legfontosabb eleme a kiegyensúlyozott étrend, a változatos táplálkozás, valamint a testmozgásban gazdag életmód kialakítása – már sokat tesz gyermeke egészségéért.


Akkor mit is egyenek a gyerekek?


Téved, aki azt hiszi, hogy egy egészséges gyerek számára létezik tiltólista. A fejlődésben levő gyermek étrendjében (figyelembe véve az életkort) minden ételnek, élelmiszernek helye van, de vannak betartandó mennyiségek a napi ötszöri étkezés mellett. Nem elég csupán ebédre jóllakni, vagy éppen kiadósan reggelizni. Ahhoz, hogy a gyerekek szellemi és testi teljesítőképességük legjavát adhassák, hogy egészséges mértékben fejlődhessenek, valamennyi étkezés, így a reggeli, a tízórai, az ebéd, az uzsonna és a vacsora is szükséges.

Az úgynevezett étrendi piramis a gyermekek számára is meghatározza – rajzos, grafikus formában –, hogy a főbb élelmiszer csoportokból milyen arányban ajánlott enniük. A piramis talapzatát – ebből kell a legtöbbet fogyasztani – a rostokban gazdag gabonafélék alkotják. Erre épülnek a zöldség- és gyümölcsfélék, s ha feljebb haladunk, a tej és tejtermékek valamint a húsok és húskészítmények következnek. A piramis csúcsán pedig, a szervezet számára kisebb mennyiségben szükséges zsiradékban gazdag ételféleségeket és az édességeket találjuk.

 

Kép

 

A szükséges étrendi összetevők

Fehérjék, szénhidrátok, zsírok, vitaminok, rostok, ásványi anyagok és a folyadék kiegyensúlyozott mértékben kell, hogy szerepeljenek gyermekeink étlapján. A fehérjék között az állati eredetű hús- és húskészítmények, hal, tojás, tej és tejtermékek, valamint a növényi eredetű hüvelyesek (borsó, bab, lencse stb.), olajos magvak és a gabonafélék állnak. A legnagyobb szénhidrát tartalmú élelmiszerek sorában a gabonaféléket és az azokból készült ételeket, a zöldségeket és gyümölcsöket, a száraz hüvelyeseket találjuk, de az édességek is ide tartoznak. Zsiradékra is szüksége van a szervezetnek, hiszen koncentrált energiaforrások, amelyek fő forrásai a hús- és húskészítmények, tej és tejtermékek, az olajos magvak, a halak, valamint az állati eredetű zsírok, amelyek helyett inkább a telítetlen zsírsavakat tartalmazó, növényi eredetű olajokat válasszuk.


A nyers zöldség és gyümölcs rengeteg vitamint és a szervezet számára nélkülözhetetlen rostot is tartalmaz. A bőséges rostfogyasztás (zöldségek, gyümölcsök, olajos magvak és teljes őrlésű gabonaipari termékek) különösen ajánlott a gyermekeknek, mivel csökkentik az elhízás esélyét, és megfelelően karbantartják az emésztést. Az ásványi anyagok közül többek közt a vas, a kálium, a kalcium és a kis mennyiségű konyhasó formájában fogyasztott nátrium, a kiegyensúlyozott étrendből bizonyosan nem hiányoznak. Mint ahogy a megfelelő mennyiségű és minőségű folyadékfogyasztás is fontos szerepet játszik a szervezet élettani folyamataiban.


Gyermekeink elmerülhetnek a játékban, így elfelejtenek inni, ezért gyakran meg kell kínálnunk őket folyadékkal, hiszen az ő szervezetük érzékenyebben reagál az elégtelen italfelvételre. Ne feledjük, a kiegyensúlyozott táplálkozásnak óriási szerepe van a gyermekkori egészséges életmód kialakításában, de emellett a napi egy órányi aktív testmozgás, a szabad levegőn eltöltött játék, sport, az életkornak megfelelő mennyiségű tanulás és pihenés mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy gyerekeink egészségesen fejlődjenek.

 
Forrás: www.sikeresfogyas.hu

 

http://www.eduplace.com/science/hmsc/content/cricket/graphics/ckt_6b53a.jpg

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 

Egyre gyakrabban merül fel az a kérdés, hogy vajon a táplálkozás mennyire befolyásolja a sportteljesítményt. Manapság sokak által ismert és bebizonyított tény az, hogy a megfelelő táplálkozás a jó edzésmunka és edzői irányítás mellett jelentősen növeli a sportteljesítményt. Évek óta dinamikusan fejlődik az edzői szakértelem, jobbak az edzésmódszerek, a technikai ismeretek.  bizonyított tény, hogy a sportágra és egyénre kialakított táplálkozás fontos szerepet játszik a sportteljesítmény javításában.

Egészséges táplálkozás

Először beszélnünk kell az egészséges táplálkozásról. Majdnem mindenféle étel és ital melyet elfogyasztunk, energiát biztosít számunkra. Fő tápanyagok a szénhidrátok, fehérjék, zsírok.

1. Szénhidrátok

Szervezetünk fő energiaforrása, emellett az agyműködésben is fontos szerepet játszik. Szénhidrátok a cukrok és a keményítő, melyet megtalálhatunk a gabonafélékben (gabona magvak, kenyérfélék, rizs, tészta), gyümölcsökben, zöldségfélékben, tejben és tejtermékekben, ezen kívül rengeteg italféleségben is. Ezek közül nem mindegy, hogy melyiket választjuk, mivel a hasznosulás mértéke nem megegyező.

2. Fehérjék

A fehérjék testünk építőelemei, mely elengedhetetlen a növekedéshez és a károsodott sejtjeink regenerációjához. Szerepet játszanak az emésztésben és a betegségekkel szembeni védekezésben. Legnagyobb mennyiségben a húsokban, a tejben és tejtermékekben, tojásban, halban, mogyoróban lelhetők fel.

3. Zsírok

A legnagyobb energiamennyiséget tartalmazza. Segít a szöveteink felépítésében, a zsírban oldódó vitaminok (A, D, E, K) felszívódásában. Telített zsírokat tartalmaznak a vörös húsok, tojás, tej, tejtermékek, telítetlen zsírok találhatók a mogyoróban, növényi olajokban. A zsírok fontosak a szervezet számára, de nem szabad túl sokat fogyasztani belőlük.


 


Reggeli: Bőséges
Ebéd: Elegendő. Lehetőleg 14 óra előtt kerüljön rá sor.
Vacsora: Éppen alig. És 18 óra után maximum gyümölcs.

 http://chamberofsecrets89.files.wordpress.com/2009/06/asian20food.jpg

A helyes táplálkozás nem jelenti egyetlen ételnek, élelmiszernek a tilalmát sem, azonban célszerű egyeseket előnyben részesíteni, mások fogyasztását csökkenteni. Nincsenek tiltott táplálékok, csak kerülendő mennyiségek! Bőséges fogyasztásra javasolt: elsősorban gyümölcsök, zöldség- és főzelékfélék, hal, továbbá barna kenyér.

Véleményem szerint a helyes táplálkozás (amit ezerféleképpen fogalmaznak meg, és lassan már el sem tudunk igazodni a szabályok  útvesztőjében!) legfontosabb szabálya a mértékletesség, a minőség és a természetközeliség. Tessék elfelejteni pl. az édesítőszereket. Szintetikus, nem szervezet-barát! A mézet használjuk (mértékkel), tele van vitaminokkal, ásványi anyagokkal és nem hizlal. Kerülni javasolt: édességek, fagylalt, cukrozott készítmények (befőtt, lekvár is), zsíros húsok, zsíros ételek, tejszín, cukor, cukros üdítők, só, tömény italok, sör, bor. Az utóbbi, ha tényleg jó minőségű és csak alkalmanként kis mennyiséget fogyasztunk, egészségünket is szolgálhatja. Pl. egy deci vörösbor, mint amilyen a fekete ribizli-, meggy- vagy piros szőlőből készült jó minőségű bor, vérképző hatással bír és a sötétvörös színű alapgyümölcsöknek köszönhetően antioxidánsokat is tartalmaz. Itt nagyon fontos a mértékletesség.

A szomjúság legjobban ivóvízzel oltható. Az alkohol káros, a szeszes italok energiafelesleget jelentenek táplálkozási szempontból, ezért is kerülni kell ezeket. Gyermekeknél a legkisebb mennyiségben is tilosak.

Minél változatosabban, minél többféle élelmiszerből, különböző ételkészítési módok felhasználásával állítsuk össze étrendünket. Ne ragaszkodjunk a megszokotthoz, ízleljünk meg más ételeket is, kipróbálás után mondjunk csak véleményt, ne legyenek előítéleteink. A sokszínű, nem gyakran ismétlődő ételsorokat tartalmazó étrend önmagában komoly biztosítékot jelent arra, hogy minden szükséges tápanyagot megkap a szervezetünk.

Kevés sóval készítsük az ételeket, utólag ne sózzunk: a mérsékelten sós ízt nagyon gyorsan meg lehet szokni. Rengeteg fűszernövényünk van, sokkal több, mint amit a hagyományos magyar konyha használ, ezekkel kell pótolni a sót, hiszen sokkal gazdagabb, változatosabb ízvilággal kényeztetnek el bennünket , arról nem is szólva, hogy a fűszereknek ,mint gyógynövényeknek különleges egészségmegőrző- és gyógyító hatása is pozitívan hat a szervezetre.

A továbbiakban megpróbálunk közelebbi ismeretséget kötni zöldségekkel, gyümölcsökkel, fűszernövényekkel, magvakkal és egyéb élelmiszerekkel, hogy estlegesen ne csak külsejükkel csábítsanak bennünket, hanem a bennük lapuló "élet" is legyen vonzó számunkra, hogy tudatosabban teríthessük meg asztalunkat az egészség bőségszarujával.

Ezeket az ismertetőket folyamatos rendszerességgel bővítem, látogass el gyakran, mert az oldal folyamatosan bővül!

 

  A mártogatás örömei

 Boszorkányos ügyességgel pillanatok alatt varázsolhatunk az egyszerű sültekből, halakból, vagy zöldségekből valódi ínyencségeket.

A forró kövön, grillen vagy raclette készülékben sült ételek mellett nem keletkezik mártogatnivaló, ezért erről a háziasszonynak kell gondoskodnia. Nem sokára itt van a piknikelés időszaka, amikor rengeteget tartózkodunk a szabadban, akár csak családi programként, akár barátokat, rokonokat hívunk egy kis közös sütögetésre.

3-4 szósz elegendő ahhoz, hogy a vendégek ízlését kielégíthessük. Olyan szószok, mártások receptjei találhatóak itt, amelyeket 1-2 nappal előbb el lehet készíteni és lefedve a hűtőszekrényben problémamentesen tárolhatunk.

 

Kép  Mit kell tudnunk róluk?

Avokádó

-segít megőrizni a bőr fiatalságát. Az elfogyasztott gyümölcs olaja növeli a bőrben az oldható kollagén mennyiségét, miközben az összkollagén mennyiségét nem változtatja meg. Az oldható kollagén táplálja egyébként az embriók bőrét is, simává, rugalmassá teszi.

-olaja a bőrápolás mellett előnyösen használható szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében. Három fontos vitamint is tartalmaz, amelyek az antioxidánsok családjába tartoznak: elsősorban E vitamint (sokat!), A és C vitaminokat. Ezeknek az anyagoknak az a  feladata, hogy csökkentsék a DNS károsodását, így a rák kialakulásának veszélyét is.

FONTOS: -nyersen fogyasszuk, nemcsak a biológiai értékből megőrzése miatt, hanem azért is, mert főzés közben megkeseredik.

Kép      Banán

A banán csökkenti a vér koleszterin szintjét. Megfigyelések bizonyítják, hogy magas koleszterin tartalmú diétán tartott állatoknak alig növekedett a vérkoleszterin -szintjük amikor éretlen banánból kivont rostokkal etették őket. Az éretlen banán ezenkívül gyógyítja a gyomorfekélyt, illetve gátolja a kialakulását. A minél éretlenebb banán rendszeres fogyasztása ugyanis a gyomornyálkahártya védőrétegét erősíti. A banán sok B1 és B6  vitamint , kalciumot, magnéziumot tartalmaz.
 Könnyen emészthető, ,azonban a fogyókúrázók óvatosan bánjanak vele, ugyanis magas az energiatartalma.

Kép Csipkebogyó

Nemcsak mint ínyencség, de gyógyszerként is régóta ismert ez a különleges bogyós gyümölcs. C- vitamin tartalma csaknem háromszorosa a zöldpaprikáénak. A C-vitamin a természetben előforduló legfontosabb antioxidáns,melynek szerepe van a szabad gyökök hatástalanításában és szervezetünk számos rákkeltő anyagtól való megóvásában. Több tanulmány szerint a magas C-vitamin-tartalmú táplálkozás hatására védettebbé válunk a szájüreg-, nyelőcső-,garat-, gyomor-, végbél-, méhnyak-, mell-,és tüdőrák ellen. A C-vitamin egyébként megtalálható mind a friss, mind a szárított csipkebogyóban. Mellesleg a szárított csipkebogyóban az E-vitamin-tartalom is jelentős.

A svédek szerint fiatalságuk a csipkebogyónak köszönhető.

A csipkebogyótea enyhíti a vese- és hólyagbántalmakban szenvedők tüneteit.            

Kép               

Fekete ribizli

 A fekete ribizli héjában, valamint az áfonyában megtalálható antocián gátolja az érelmeszesedés kialakulását. Az antocián egyes bélfertőzéseknél is gyógyhatású, ugyanis hátráltatja a bélfertőzések egyik leggyakoribb okozójának, az E. coli baktériumnak a növekedését. Az ezzel kapcsolatos kísérletek olyan sikeresek voltak, hogy Svédországban külön feketeribizli preparátumot hoztak forgalomba.

A fekete ribizli az említett antocián mellett sok C-vitamint, kalciumot, vasat, rezet és rostot tartalmaz. Régóta ajánlják megfázás ellen, hashajtóként és fertőtlenítőként. A friss bogyókat megszárítják, majd teát főznek belőle és éhgyomorra fogyasztják. A népi orvoslás a fekete ribizliből készült teát tartja az egyik legjobb vesebaj elleni italnak. Vérszaporító hatású.

A ribiszkefajták igazi őshazája a hűvösebb Észak -Eurázsia.Kerti gyümölcsként először a 14-15. századi Hollandiában, Dániában és Franciaországban tűnt fel. Sok helyen még ma is vadon terem.

A piros ribizli friss, párolt nedvét régóta ajánlják elsőrangú táplálékként lábadozó, vérszegény, étvágytalan embereknek, érelmeszesedésben szenvedőknek, valamint szellemi munkában kimerülteknek.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

Kutatók egy vizsgálat során azt találták, hogy a fekete ribizli mérsékli az allergiás eredetű asztma tüneteit.

Laboratóriumi kísérletek során azonosították azt az összetevőt, amely növelte a szervezet természetes védekezőképességét a gyulladással szemben – a pontos hatásmechanizmusokat egyelőre vizsgálják. Az epigallocatechin ismert antioxidáns, gátolja a tüdőszövet gyulladásának kialakulását, és fő alkotórésze a fekete ribizliben található proanthocyanidinnek, amely szintén pozitív hatással van az említett folyamatra.

 




Amikor a tüdőbe allergének kerülnek, akkor a szervezet természetes válasza, hogy megtámadja az azonosított idegen elemet. Erre viszont egyes érzékeny szervezetek hosszan tartó gyulladással reagálnak. A friss zöldségek és gyümölcsök válogatott alkotórészei együttesen viszont képesek pozitívan befolyásolni a szervezet öngyógyító mechanizmusát. A kutatók szerint az epigallocatechin erősíti a természetes immunválaszt és egyidejűleg csökkenti a gyulladást. Ezek a hatások különböznek a más gyulladás-csökkentő összetevők, például az anthocycanin hatásaitól, amelyek szintén gazdagon megtalálhatók a fekete ribizliben.

„Izgalmas áttörést jelent, ha megtaláljuk azokat a természetes hatóanyagokat, amelyek mérsékelhetik az allergén kiváltotta gyulladást, és hatásosak az immunrendszer erősítésében is. Tovább kell kutatnunk, hogyan hatnak ezek az anyagok, és hogyan lehetne a táplálkozással további alternatívákat nyújtani az asztmában és más allergiás eredetű betegségekben szenvedőknek, a gyógyszeres kezelés mellett.” – nyilatkozta a kutatás vezetője.

Az Új-Zélandi Plant & Food Research's Food Innovation vizsgálataiban a zöldségek, a gyümölcsök, a gabonafélék és a tengeri élőlények egészségvédő hatásait kutatja, és azt, hogy hogyan lehet a leghatékonyabban felhasználni azokat. Az élelmiszer-ipari vállalatok is egyre inkább felismerik, hogy nő az igény az egészség fenntartásának természetes módjai iránt. Az már most bizonyos, hogy friss, nyers vagy kíméletesen feldolgozott táplálék jótékony hatással van a szervezet természetes védekezőképességére.


Forrás: New Zealand Institute for Plant and Food Research
orvostkeresek.hu, www.allergiakozpont.hu
               /                 168óra

 

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kép                                    Cékla

Bár az ecetes főtt cékla kedvelt savanyúság, a legjobb, haezt az értékes növényt nyersen használjuk, mondjuk salátának. Rengeteg kalcium, foszfor, vas, nátrium, kálium, kén, A-, B-, és C-vitamin található benne. Legfőbb értéke a sötét színű levében van, amely betanint, azaz kén-cukor komplexet tartalmaz.

A cékla köztudatban vérszaporítóként ismert. Ezt nem különlegesen magas vas tartalmának köszönheti, hanem annak, hogy ez az a zöldségféle, amelyből a szervezet a legjobban tudja hasznosítani a vasat. Kálium tartalma hozzájárul a test fiziológiai táplálásához, az izmok és az állóképesség növeléséhez, míg a benne levő kolin kitűnő tisztító anyag a májnak, a vesének és a húgyhólyagnak, ugyanakkor serkenti a nyirokmirigyek munkáját. Ajánlatos olyanoknak fogyasztani, akik valamilyen hosszan tartó betegségből lábadoznak.

A sárgarépa után a céklarépa a legkedveltebb gyógyító növény a zöldségek között. A céklalé sárgarépalével keverve kitűnő májtisztító, főként a májban lerakódott zsírok lebontását segíti elő. Naponta két-három alkalommal egy-egy pohár céklalé ajánlatos menstruációs zavarokkal, illetve változókori panaszokkal küszködőknek.

Magyar állatkísérletek azt mutatták, hogy a cékla hatékony a rosszindulatú daganatokkal szemben. Alkohol, vagy drogfüggők leromlott szervezetét a céklalé segíti regenerálni.

 BirsalmaKép

A birsalma alakjában hasonlít az almára, színében és ízében azonban jelentős eltéréseket mutat.  Jellemzően sárga színű, íze fűszeres és enyhén fanyar.Két alfajtája létezik: a birsalma és a birskörte, amleyek pusztán alakjukban különböznek. A gyümölcs C-vitamint és P-vitamint tartalmaz. A P-vitamin esetenként megelőzi vagy elősegíti a skorbut, illetve a vérzékenység gyógyulását. Magas még az ásványi-só-tartalma, almasav és csersav is található benne. A népi gyógyászat hűsítőnek, lágyítónak, nyugtatónak ismeri: szemre, bőrre, égési sebre fagyásra egyaránt ajánlják. A magjából készült vizes oldat hasznos lehet, ha a gyomor és a torok nyálkahártyáinak gyulladásait kezeljük.

Kép                                    Brokkoli

Rokonai a kelbimbó, karfiol, káposztafélék. valamennyibőséges C-vitamin-, folsav -, és béta karotin forrás. Minél sötétebb a brokkoli virágzata, annál több van ezekből benne. Így jelentős helye van a rákprevenciós étrendben. Kiemelendő továbbá a benne levő tokoferol, b1- és b2 -vitamin is. Az ételkészítés során a vitaminok nagy része sérül. Alacson y afehérje- a zsiradék- és a szénhidrát-tartalma. Puffasztó hatása miatt azonban nem alkalmazható epe- és bélbetegek diétájában. Felhasználhatjuk friss, hőkezelt illetve fagyasztott formájában is. Folyóvíz alatt mossuk meg, soha ne áztassuk! Üde zöld marad, ha főzés kezdetekor egy késhegynyi szódabikarbónát adunk hozzá. Levesnek, salátának, köretként, illetve húspótló fogásként is elkészíthetjük.

 Gomba

A gomba  legfontosabb tápanyaga a fehérje, amely összetételét tekintve az állati fehérjéhez hasonló. A gombák a fehérjéken kívül zsírokat, szénhidrátokat, ásványi sókat(foszfor, kálium), vitaminokat (A, B, P, D), íz- és zamatanyagokat, Képétvágygerjesztő hatású glutaminsavakat tartalmaznak. Magas tápértékükön kívül gyógyhatásuk sem lebecsülendő. Tudományos feltevések szerint egyes gombafajok tbc-ellenes, mások tífusz illetve rákellenes antibiotikumokat tartalmaznak. A szabadban termő gombafajok közül huszonnégyféle gomba árusítható. aA leggyakoribbak: csiperkegomba, pereszkefélék, gyűrűs tölcsérgomba, laskagomba, kucsmagombák,nagy őzlábgomba, sárga rókagomba, szegfűgomba, tinórugombák (vargányák), trombitagomba.

Ügyeljünk rá. hogy csak gombaárusításra kijelölt helyeken vásároljunk gombát, mivel itt hatósági szakemberek ellenőrzik a minőséget.

  1. -a gombát ne hámozzuk, mert az aroma- és a tápanyagok főleg a felbőrben és alatta képződnek.                                                                                                                                                     
  2. -ne áztassuk, folyóvízben mossuk meg.
  3. -csak sértetlen zománcú, vagy jénai edényben főzzük, mert vas- és hibás fémedényben megsötétedik és mellékízt kap.
  4. -ne fűszerezzük erősen, sóból is kevesebbet használjunk!
  5. -a gombaételek egyáltalán nem tárolhatók, azonnal fogyasszuk el őket!