Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Indonéz tánc

2010.05.20

 

 

Indonéz tánc

 

A tradicionális indonéz tánc olyan ősi művészeti forma, amely máig teljes kifinomultságában létezik, számunkra „megközelíthetetlen" szellemi távolságban. Jáva kultúrája a nyugati civilizációnak unikum, kontraszt, idegen, „érthetetlen", lelassult világ. Indonézia, történelme során mindig is értékes, meghódítandó területnek számított az idegen országok számára. A hatalmak kiterjesztése szinte kivétel nélkül a kultúrák találkozásával jött létre.

A sajátos jávai kultúra rugalmasságának köszönhetően olyan vallási és politikai nézetek kötöttek szövetséget, melyek sok országban, összeférhetetlenségükből adódóan háborús konfliktusokat szültek csak. A valláshoz pedig szorosan kapcsolódtak a művészetek, így váltak a különböző istenhitek ellentmondásait kiküszöbölő fórumokká. 



Az irodalom az indiai Ramayana és Mahabharata eposzok átvételével és sajátos indonéz képre formálásával alapozta meg a kultúra vázát képező Wayang Kulit árnyék-bábjáték történeteit. A Wayang Wong táncdráma, a bábjáték mellett fejlődve, azt megszemélyesítve közvetítette az aktuális vallási nézeteket, melyek ma már nehezen választhatók szét kimondottan hindu, buddhista vagy muzulmán elemekre. Valószínűsíthető, hogy a keveredés már akkor is egy „új" style="margin: 10px;"
A vallások és kultúrák közötti nagy közvetítők szerepét mindig is a királyságok és szultanátusok uralkodói töltötték be. Hatalmuk mindig a vallási megalapozottságtól függött. Az istenektől való származásuk elengedhetetlen feltétele volt posztjuk betöltésének.
Az árnyékjátékok és táncdrámák rituáléi bizonyíthatták az uralkodó trónra való jogosultságát. 


Az indonéz tánc jellegzetességei
 

Az indonéz tánc, mint táncformanyelv létezik, de nem él meg a többi művészeti ág nélkül. A tánc tradíciójában fontos szerepet játszik, többek között, az árnyékbábjáték. A tánc ugyanis ezeknek a kétdimenziós bőrbábok történeteinek a megszemélyesítője.


Sokan keverik az indiai tánccal, valami keleti…Ha nagyon röviden akarom meghatározni, szokták hasonlítani a jógához, a thaj-chihoz. Nagyon meditatív dolog, lassú, koncentráló, befelé figyelő formanyelv, az egész egy harmóniára törekvés. Saját belső zűr-zavarunknak a lenyugtatásáról is szól, és ebből a belső megnyugvásból kell kifelé hatni expresszíven.

A táncstílusok területenként más és más jellegzetességet mutatnak, e szerint különítik el őket.

  1. nyugatra találhatóak a nyugat-jávai vagy szundanéz táncok,
  2. a közép-jávai Szultanátus köré csoportosulnak a jávai táncok,
  3. keletebbre pedig Bali szigetének táncművészete a legjelentősebb.


KÖZÉP-JÁVAI TÁNCOK

Az ősi színpompás hagyomány elevenen él és hatja át az indonéz emberek minden napját. A szigetvilág hindu múltja ma is élő, a Rámájána és Mahábháráta elbeszélő költeményei az indonéz kulturális örökség központi magját alkotják. A szigeteken rengeteg táncstílus és ritmus öröklődik, több változatban és színben, mint amennyi nyelv és dialektus van.

A tradicionális jávai tánc az európai életfelfogásnak és mindennapi életritmusnak sok tekintetben ellentmondó ősi kultúra hagyatéka. Az ősi mozdulatok egy olyan mozgásrendszerben olvadnak össze, mely magasabb rendű célt szolgál. Meditativ lassúságuk, időtlenségük a befelé fordulást, lelki szféráinkban való szemlélődést hangsúlyozzák. 

Közép-Jáva elsősorban udvari táncairól ismert, melyeket különleges alkalmakkor az uralkodói palotákban adnak elő. Apró, érzékeny tánclépések, tekintetfordítások, összetett kézmozdulatok jellemzik. Ismert közép-jávai táncfajták: srimpi, bedoyo, golek. Az első kettőt 4 illetve 9 táncosnő táncolja. Bizonyos koreográfiákban a derékra kötött sampuron kívül, harci mozdulatokat imitálva használják a hullámos pengéjű kerist (jávai tőrt), vagy íjat. Fontos szerepe van a kéz- és fejmozdulatoknak, melyek révén érthetőbbé válik a történet és a karakter jelleme. A finom mozdulatok, kecses kéztartások elsajátítása rendkívüli koncentrációt, kifinomult mozgáskultúrát és szigorú fegyelmet igényel.

 

Ramayana-táncdráma

Az egész estét betöltő táncdráma Ráma herceg és Sita hercegnő történetét meséli el. Miután Rawana, a démonkirály elragadja Sitát, a herceg hosszú útra indul, hogy felkutassa szerelmét. Végül Hannomán, a fehér majomgenerális segítségével szabadítják ki a hercegnőt a gonosz ráksaszák birodalmából. Egy-egy órákon át tartó táncelőadás alkalmával a táncosok rituális előadást tartanak. Imátkoznak és bőjtölnek, hogy a táncot egy magasabb szellemi világra áthangolódva kezdjék el.

BALINÉZ TÁNCOK

Bali szigete különösképpen ismert pompás és színesen díszített öltözékeiről. A legtöbb táncnak története van, mágikus és misztikus háttérrel.
A balinéz táncok a turisták örök kedvencei. A kecses mozdulatok és kifejező tekintetek már gyerekkorban beivódnak a kicsikbe, akik a táncművészet apró titkait különböző táncstúdiókban (sanggar) igyekeznek ellesni a mesterektől és híres táncosnőktől. A táncelőadások két legnépszerűbb darabja a Barong-Rangda (a jó és a rossz küzdelméről szól), vagy krisztánc, valamint a sanghjang nevű transztáncból kialakult kecak (a kórus által körbevett és transzba esett médium az istenekkel vagy az ősökkel létesít kapcsolatot). A fentiek mellett leggyakrabban még a legong (a nőiesség és kecsesség tánca "isteni nimfákkal"), a baris (a győzedelmes balinéz harcost dicsőítő) és a topeng (ősi táncdráma) látható a balinéz porondokon. Bali, ez a piciny sziget, mindössze öt millió lakossal, talán a világ leggazdagabb kultúrájú szigete. Minden egyes faluban, városrészben, templomban megannyi tánccsoport, együttes működik, több száz fajta zenei formációban, több mint ezer táncot bemutatva.
A Balinéz táncok és zenék legtöbbje része a balinéz hindu szertartásoknak. A balinéz hindu emberek a zenén és a különböző táncokon keresztül lépnek kapcsolatba isteneikkel, tiszteletüket kifejezve üdvözlik az isteni világot, dimenziókat megteremtve az előadásokon, a templomokban, szertartásokon. A legtöbb XX. században koreografált tánc és zene, ha nem is része a szertartásoknak, de ugyanazt az előadásmódot és magas kultúrát eleveníti meg. Természetesen a szekuláris (nem szertartási) néptáncok is igen elterjedtek Bali szigetén.

NYUGAT-JÁVAI TÁNCOK

Az indonéziai táncművészet egyik legrégebben kialakult, de szinte legkésőbb lejegyzett változata a szundanéz (nyugat-jávai) stílus.
Az ünnepek, rituálék során kialakult, apáról fiúra öröklődő szunda táncokat sokáig csak a királyi és előkelő családok tagjai tanulhatták.
Táncaikkal saját ünnepeiket tették fényesebbé, ezen kívül a gyakran érkező magas rangú vendégek előtt tisztelegtek velük.
A táncok kialakulása a hindu Majapahit dinasztia (7. sz.) uralkodási idejére tehető. A hindu elemek erősen éreztetik hatásukat a mai
táncformákon is, pl. minden tánc elején és végén is a hindu üdvözléshez hasonló rövid ima-motívum található. (Indonézia lakosságának 97%-a
ma egyébként muszlim: aki pedig nem akarta feladni a hindu vallást az új kedvéért, az Balira menekült, ahol ma is a hinduizmus egy sajátos
változata él.)

A szundanéz táncok fajtái

A többi indonéz tánchoz hasonlóan a szundanéz táncokat is három karakter szerint szokás elkülöníteni.
Az első csoportba tartoznak a leglassabb ritmusú, legfinomabb mozdulatokból felépülő táncok (indonéz gyűjtőnevük: halus). A mozdulatok úgy áramlanak, mint a lassan mozgó folyóvíz. Jellemzőjük, hogy csoportosan táncolják őket: 3-5-7 női táncos adja elő a számos, gondosan megkomponált színpadképet váltogató táncokat.

A kevés halus karakterű férfi tánc mindig szólótánc– érdekes módon ezek a legfinomabb karakterű férfi táncosok örvendenek a legnagyobb megbecsülésnek. (Ez még valahonnan az idők kezdetéről hagyományozódott így: Ráma királyfinak, az egész Délkelet-Ázsiában ismert Ramayana főhősének köszönhető, aki a  halus férfitípus ősideálja volt.)

A második karakter (lanyap vagy gagah) már erőteljesebb, gyorsabb ritmust követ, határozottabban kimunkált elemekből áll össze. Ide tartoznak a szunda táncok legjellegzetesebb női koreográfiái, amelyek közül a legtöbb amazon természetű hercegnők csata előtti gyakorlatozását ábrázolja.
Ezeknek gyakori kelléke a jellegzetesen hullámosra kovácsolt pengéjű jávai tőr, a keris, amelyet ma már csak ünnepi viseletük részeként hordanak a férfiak. Ezeket a gagah táncokat egyedül vagy párban adják elő mind a férfi, mind a női táncosok.

 

A harmadik csoportot a legerősebb karakterű maszkos, ún. topeng táncok alkotják. A zenei kíséret mindig nagyon erőteljes, pergő ritmikára épül. A felöltött maszk színe már információt hordoz: a fehértől a piroson át a feketéig mindről tudni lehet, hogy mennyire lesz feszült az előadás.
A fehér (panji) a japán no-színház stílusához hasonlóan rendkívül visszafojtott, lassú, de annál nagyobb feszültséget közvetítő mozdulatokból áll, míg a fekete topeng (tumenggung priangan) kifejezetten pattogó, hirtelen elemek sokaságából álló, rendkívüli erejű előadást jelez.
Szinte minden topeng tánc kötelező eleme a maszk színének, tehát erejének megfelelő felsőbbrendű hahotázás, amelyet a kísérő zenekar több tagja szolgáltat egyszerre. Ennek funkciója, hogy jelezze: a maszkot felöltő táncos mögül most lép elő egy, a topeng által előhívott másik személyisége.A topeng mindig szólótánc, minimális hossza 15 perc és a szunda táncok közül egyedüliként jellemző rá a szabad improvizáció – ennek következtében akár 50-60 percesre is nyúlhat egyetlen darab.

 

források, szerzők:

www.nlcafe.hu , Gergye Krisztián

indoneztanc.extra.hu , Bárdos Yvette, Polgár Virág