Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

"Az ősi ház, az ősi föld éppoly elválaszthatatlan tőlünk, mint testünk valamely tagja, mint lelkünk valamely része. Ha meg kell válnunk tőle, nyomorékok vagyunk mindholtunkig. "

Gárdonyi Géza

 

 

"Szállj fel a csillagokba
Szél könnyű szárnyán szállj
Kárpátok gyűrűjéből
Szállj fel, szabad madár!"

István a király

                                                                                                                                                       

http://www.atitok.hu/download/harmonia2.jpg

 

Édes-Erdély versek
Wass Albert

Intelem


Percre se feledd, hogy testvéred
minden magyar, bárhol is éljen.
Összetartásban rejlik csak erő.
Más ember földjén nincs számodra hely.

Félvilágot is befuthatod,
más ember földjén testvértelen leszel,
s elfúj a szél, mint kósza őszi lombot,
ha nemzetedről megfeledkezel!

Te bús magyar, kit száműzött hazád,
s idegen zsarnok lakja otthonod:
bús sorsodért ne vádold nemzeted,
kit úgy tűnik, Isten is elhagyott.

A látszat csal. Isten ma is a régi.
Te hagytad őt el, te s a többiek,
s míg vissza nem zarándokoltok Hozzá,
s a múlt hibáit le nem törlitek:

magyar földön nem lesz új Magyarország,
Gaz és szemét nem terem nemzetet!
S a gyűlöletet nem mossa le semmi,
csak az összetartó igaz szeretet!

                                                                                                                                                        

                 SZÉKELYFÖLD

Ma a szűkebb értelemben vett Székelyföld fogalmán Erdély délkeleti részén elterülő, székelyek által lakott vidéket értjük. A székelyek a palócok mellett a legnagyobb, külön névvel is megjelölt magyar etnikai csoport a Kárpát-medencében. Székelyföld ma Románia legnagyobb magyarlakta területe, a székelyek a romániai magyar nemzeti közösség tagjai.

Székelyföld a Kárpát-medence délkeleti sarkában, Erdély keleti peremén, a Keleti-Kárpátok középső és déli részén terül el. Térszerkezetileg szervesen egészíti ki Kelet-Erdély többi természeti és gazdasági tájegységeit. A történelmi Székelyföld 1437-től 1876-ig öt széket – Udvarhelyszék, Csíkszék, Háromszék, Marosszék,  Aranyosszék – foglalt magába.

Székelyföld Románia középső, Erdély délkeleti részén, a román fővárostól 200–400, a magyar–román határtól 300–500 km-re helyezkedik el. Közlekedését meghatározza, hogy a fő út- és vasútvonalak inkább csak peremét érintik.

A változó közigazgatási beosztás többször is módosította a községek és falvak határait, s a kistájak és a nagyobb régiók egymáshoz viszonyított helyzete is sokat változott. Az összefüggő székely-magyar nyelvtömb határainál zömmel románok élnek és csupán délnyugaton, a Királyföld határán érintkezik néhány szász településsel. Orbán Balázs, a legnagyobb székely hatkötetes munkában írta le szülőföldjét, megkülönböztetve Belső–Székelyföldet  (Udvarhelyszék, Csíkszék, Háromszék) a Külső–Székelyföldtől  (Marosszék, Aranyosszék), sőt történeti jogon hozzávéve a románok, magyarok és szászok lakta Barcaságot (Brassó vidékét) is. A történelmi Székelyföld négy széke – Udvarhelyszék, Marosszék, Csíkszék és Háromszék – egymással szorosan érintkezett, csupán Aranyosszék különült el területileg Torda és Nagyenyed között, Felvinc központtal, s viszonylag kevés magyar lakossággal.

Kép

Székelyföld fogalma csak a zárt székely tömböt jelenti, a székelység azonban a szorosan vett Székelyföldnél jóval nagyobb területen szóródik szét. A Terra Siculorum határai Orbán Balázs adatai szerint 206 négyzetmérföld (12800 km2) területet öleltek föl, ebből Udvarhelyszék 47, Csík-, Gyergyó- és Kászonszék 78, Háromszék 51, Marosszék 24, Aranyosszék 6 négyzetmérföldet tett ki. A történeti Székelyföld peremén és belsejében 1876-ig fennmaradt FelsőFehér vármegye néhány darabja, amelyeket 1876-ban Udvarhely és Háromszék megyékhez csatoltak. A felső-fehéri területek lakossága zömmel székely eredetű magyarokból, valamint románokból állt. A szász Királyföld, a beléékelődő vármegyei szigetek, a Barcaság (Brassó vidéke), Küküllő vármegye és az egykor Torda vármegyéhez tartozó Felső-Maros mente magyarsága szintén jórészt székely eredetű. Székely kivándorlók rajai frissítették föl időről időre a Kárpátok külső oldalán élő moldvai magyarságot. Nagyszámú székely él Románia-szerte az iparközpontokban Kolozsvártól Temesváron és a Zsilvölgyi bányavárosokon át a regáti nagyvárosokig. Györffy György (1963) becslése szerint Székelyföld területe 13500 km2.

A mai értelemben vett Székelyföld területe egyenlő szárú háromszöghöz hasonlít, melynek alapja északon, Maros megyében, csúcsa pedig Kovászna megye déli részén van. A mai Székelyföld észak–déli tengelye (Borszék és Kökös között) 168 km, míg kelet–nyugati tengelye (Mezőbánd és Gyimesközéplok között) 126 km. Székelyföld területe az ismertetett határokon belül 10876 km2, lakossága 1992-ben 808827 fő, átlagos népsűrűsége 74,36 lakos/km2. 2002-ben Székelyföld számított népessége 826752 fő volt, melyből 768870 magyar.

Székelyföld ma Belső-Erdély egyik gazdasági önszerveződő középrégiója. Székelyföld ma a „Központ” régió része.

Székelyföld neve több alakban is előfordul az irodalomban: Székelyek földje, Székelyhon, Székelyország, latinul Terra Siculorum, románul Pământul Secuilor, Ţinutul Secuilor, németül Seklerland. Székelyföld területe a felszíni formák szerint felosztható Hegyvidéki vagy Kárpátközi Székelyföldre és  Dombvidéki Székelyföldre. Tájértéki alapon Székelyföld ma is szép vidék (a külföldiek, idegenek szemével nézve), „Erdély Svájca” néven emlegetik (illetve ezt szeretnék látni). Miért szép ez a terület? Mert felszíni formái arányosan oszlanak el és a hegykoszorú majdnem mindenhol jelen van, kivéve a MarosiMezőségen és a Küküllők dombvidékén. Külföldről nézve többen Erdélyt Székelyfölddel szokták összecserélni, összetéveszteni. Az „erdélytudat” sok külföldi magyar tudatában is legtöbbször csak Kolozsvárig terjed. Székelyföld tehát Erdély egyik jól körülhatárolható történeti-néprajzi tájegysége. Földrajzi helyzete és annak „energiája” (értéke) a térbeli és a történeti-társadalmi, termelési viszonyok függvényében időben sokat változott. Székelyföld ma Románia középső részén helyezkedik el, és szervesen egészíti ki Kelet-Erdély természeti és gazdasági tájegységeit. Székelyföld népét, a székelység sajátos helyzetét a magyar nép táji csoportjai között több tényező határozta meg. Ugyanakkor a székelység története sok szállal kötődik közvetlen táji környezetéhez, a románok, a szászok és más etnikai csoportok történeti valóságához. A székelység sohasem élt elszigetelten ezen a tájon. Gazdasági, kereskedelmi és művelődési kapcsolatai messze túlmutatnak Székelyföld mai határain.

Székelyföldre jellemző az aprófalvas településhálózat, az öregedő lakosság, az erős kivándorlási hajlam, a túlsúlyban rurális vidék, falusi térségek szövevénye, kevés várossal, az urbanizáció alacsony foka. Túlnyomó többségében a magyar etnikum lakja és az erdélyiség (transzilvanizmus) egyik meghatározó elágazását képviseli. Etnikai megközelítésben Székelyföld az erdélyi tömbmagyarság ősi szállásterülete. Az etnikai zártság viszont nem jó tanácsadó. Székely identitás oldaláról: van helyi tudat, a hely szelleme ma is él és munkálkodik, a közösségi életforma, székely communitasok belső önszerveződése a történeti hagyományokban gyökerezik. Székelyföld városainak száma 15, ebből 5 megyei jogú város, azaz municípium: Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Csíkszereda és Székelyudvarhely. A városokat 107 község, összesen 470 falu egészíti ki.

   A mai székelység sajátos kisebbségi azonosságtudatát éli át. Azért sajátos, mert a tömbmagyarságban élő székelység a mostani állapotáért látszólag nem felelős: így kapta, örökölte, és ezt kell élnie. Csupán a „hogyan” kérdése merülhet fel, vagyis miként éli (meg) mindennapjait ebben az új táji környezetben. Mit tart fontosnak, mit akar, mit szeretne tenni. Az identitás területi fogalmai: hely, terület, szülőföld, régió, ország, nemzeti identitás, helyi társadalom, helyi közösség, lokális közösség, helyi és regionális tudat, a hely szelleme, a szülőföld és annak szeretete; a szülőföld megtartó ereje, lokálpatriotizmus. Székelyföldön mindhárom azonosságtudat fellelhető: a települési, kistérségi és regionális identitás, azonosságtudat. Kép 1920 után a székelység sajátos kapcsolathálózata bontakozott ki, a kisebbségi identitás megőrzésére kellett berendezkedni. Újabban az eurorégiós törekvések erősödésével újabb fejezet nyílna meg, ha mindez nem kapcsolódik régebbi beidegződésekhez. Az önfenntartás ösztöne erős mutató Székelyföldön: a falusi gazda ma is az önfenntartásra rendezkedik be, paraszti hagyományaiban újítja meg magát, kezdve a szénatartótól az éléskamráig. Mindig tartalékol mindenből („aztán tavasszal kezdődik minden elölről”).

Székelyföld regionális és gazdasági megközelítésben Erdély egyik meghatározó régiója. Nem a helyi lakosok mondják régiónak, hanem a szomszédok felől érkezik ez a megszólítás: a Mezőségről, a Maros-Hegyaljáról, a Barcaság és Fogarasföld felől, Csángóföldről, Moldvából. Székelyföld népének önfenntartó gazdálkodása ma is példaértékű. Az új modernizációs pályák tekintetében a gazdaság fejlesztési irányvonalait, az elkövetkező időkben, az alábbiak határozzák meg: fakitermelés, könnyűipar (ruhaipar), nyomdaipar, építőanyag-ipar, turizmus.

Kevés belső erővel rendelkezik, de a székelyek tanulási vágya mindig is erős volt. Szeret újítani, de még mindig kevés a szakértelem, a szakképzett munkaerő. Viszonylag kedvező feltétel a humán erőforrások relatív megléte, magasabb vállalkozási készség, innovatív lehetőségek változatossága. Székelyföldön sok a civil szerveződés, az intézményrendszer tekintetében viszonylag jól áll. Iskolahálózata ma is jelentős értelmiséget termel. Mindezek ellenére még mindig kevés szolgáltató intézménye  van.

Székelyföld magyarságának köztes helyzetfüggősége, és állandó alkalmazkodó képessége olyan meg-megújuló mintázatokat, szociokulturális cselekvés-viselkedéssorozatot mutatott fel, melyek a mindenkori kényszerek és szorítások ellenére is fenntartotta magát. Újabban talán a kistérségek igaztartalma, a kistáji élet felújítása jelentene előrelépést. A lokális kultúrák megtartó ereje igen erős és ez jó dolog. Székelyföld népe – úgy tűnik – a túlélésre rendezkedett be. A nagyobb városi centrumok vonzereje ugyan jelentős, de a modernizációs törekvések felfuttatására egyre nagyobb tőkebefektetések kellenek. A hagyományőrző székely faluközösségek életét továbra is erős civil szerveződéseknek kell irányítania.

Székelyföld közigazgatás-földrajzi vázlatának megrajzolásakor a székely székszervezet hagyományaiból kell kiindulni. A székelyek a középkorban hadikötelezettségeinek fejében bizonyos kiváltságos jogokat kaptak a magyar királyoktól, majd az erdélyi fejedelmektől. Személyükre nézve sokáig szabadok voltak. Szádeczky-Kardoss Lajos (1927) szerint a székely székek kialakulása önkormányzati alapon, földrajzi elhelyezkedés szerint valósult meg. A székelyek a folyók völgyei, a hegyek láncolatai szerint tagozódtak. A Maros és a Nyárád völgyében létesült Marosszék, nevét az ókor óta e néven a Maros (Maris) folyóról vette. A Nagy-Küküllő felső völgyében alakult ki Udvarhelyszék, régebbi nevét az Adorján nem Telegd ágától nyerte, s később változtatta meg Udvarhellyé. Sepsiszék az Olt és a Feketeügy között lévő síkságot (az ún. Szépmezőt) foglalta magában.

A telegdi székelyek kelet-erdélyi feltűnése után jött létre a megyék joghatósága alól kivett szász és székely ispánság, amelynek területén külön területi egységek, bírósági székek szerveződtek. Benkő Elek (1992) szerint a székely székek kialakulása nem a 14–15. század fejleménye – ahogyan Szádeczky-Kardoss Lajos állítja – hanem a 13. század végéig vezethető vissza. A „szék” közszó kifejezetten területi alapon nyugvó közigazgatási szervezetet jelöl (tanácskozó és ítélkező testület). Benkő Elek szerint Marosszék az Árpád-kori Torda vármegye, Udvarhelyszék Küküllő vármegye, Háromszék és a Csík-, Gyergyó- és Kászonszék pedig Fehér megye területén szerveződtek, ahol a beköltöző székelyek megyei keretek között élő magyar alaplakosságot találtak. Mindenik érintett megyének megvolt tehát a maga külön székely története, a székek kialakulása pedig nem a kezdetben egységes Székelyföld utólagos feldarabolódásával, hanem a betelepítés eltérő körülményeinek és az azt megelőző megyei beosztásnak megfelelően, földrajzilag is jól elkülönülő tájegységek szerint történhetett. A széken belüli kisebb közigazgatási egységeket fiúszéknek nevezték (Udvarhelyszéken Keresztúrszék és Bardócszék, Csíkszéken belül Kászonszék és Gyergyószék, Sepsiszéken Miklósvárszék).

Mit jelent a „szék” szó? – Bírói szék, azaz az igazságszolgáltatás szerve értendő rajta. A szék mint területnév közigazgatási-bírósági-katonai egységet jelent. A vármegyei szervezettől független, kiváltságolt népelemek (székelyek, szászok, jászok, kunok) hasonló jellegű szervezetének a jelölőjeként az autonóm bíráskodási fórummal függ össze (Kordé Zoltán 1994). A szék (sedes) megjelölés első ízben Szebenszék esetében használatos 1308-ban, és csak később fordul elő a székely közigazgatási egységek jelölőjeként. A szék élén a hadnagy (kapitány, capitaneus) állott. A székbíró (judex sedis) hivatala az 1560–70-es években szűnt meg, átadva helyét a főkirálybírónak (supremus judex regius – Hermann Gusztáv Mihály 1993). A latin nyelvű oklevelek Székelyföldet „Terra Siculorum” néven emlegetik, amelynek élén a székely ispán (comes siculorum) állt.

A 14–15. században eltűnt nemzetségi szervezet helyét a Hét székely szék egyeteme (Universitas Siculorum septem sedium Siculicalium) foglalta el, melynek élén a székely ispán állott. A népesség szaporodásával a székek is osztódtak. 1390-ben Kászon leszakadt Csíktól, de csak a Mátyás királytól nyert szabadalomlevéllel gyakorolhatta önálló jogait. Sepsiszéktől a 14. század végén vált el Miklósvárszék. Gyergyónak Csíkszéktől való különválását 1466-ból említik. A hadnagyot és a székbírót még a 16. század első felében is nemenként és áganként választották. A hat nem huszonnégy ágának képviselői felváltva viselték a tisztséget, de betöltésük ekkorra már lófőséghez, azaz birtokhoz volt kötve (Páll Antal Sándor). A 17. században váltak el Udvarhelyszéktől Keresztúr és Bardóc fiúszékek.

A székelység 1437-ben a kápolnai unióban a magyar nemességgel és a szászokkal mint Erdély egyik rendi nemzete (natio) szövetségre lépett, és ezzel századokra beépült a feudális Erdély rendi szervezetébe. A Belső-Szolnok vármegyei Kápolnán aláírt egyezség szerint Erdély földjét a magyar vármegyék, a székely és a szász székek háromféle közjogi rendszere együttesen alkotja. A Terra Siculorum belső tagozódása is fokozatosan megállapodott: a korábban elszakadt fiúszékek ismét egyesültek az anyaszékkel, és kialakult Háromszék a korábbi Sepsi, Kézdi és Orbai székekből. A 17–18. században benépesült a Gyimesi-szoros vidéke: a gyimesi csángók Csíkból kirajzott székelyek és moldvai magyarok leszármazottai. Ugyanekkor rajzottak ki a gyergyói székelyek legelőt keresni Borszék és Bélbor zárt hegyi medencéibe.

A székely székek elnevezései közül több nem a mai Székelyföldön született, tehát „hozott név”. Telegdiszék nevének -i végződése azt jelölheti, hogy az Udvarhely környéki magyarság a Bihar megyei Telegd vidékéről települt át. Kézdi-, Sepsi- és Orbaiszék neve a királyföldi Szászkézd, Szászorbó és Szászsebes helységekről, ill. végső soron ezek vizeiről (Sebes, Kézd, Orbó pataka) keletkezett. A Csík név eredete még megfejtetlen, de köze lehet a csík közszóhoz (területsáv, illetve egy mocsári halfaj). Figyelmet érdemel, hogy van Csík nevű falu a Bákó megyei Csángóföldön és a nyugat-dunántúli Strém- vagy Ösztörmény-patakot is Csík néven nevezték. „A telegdi székelyek saját igazgatási egységet alkottak /.../ Ugyanakkor már 1235-ben szerepel a székelyek ispánja (comes et ductor Siculorum) s később is egyetlen comese volt az összes magyarországi székelyeknek” – vélekedett Kristó Gyula (1988). A telegdi főesperesség, amelyre már 1235 óta vannak adataink, a telegdi székelyek szállásterületének megfelelő egyházkormányzati szervezete volt. A honfoglaló magyarság gyepűkre és a gyepűelvére katonai segédnépeket (besenyők, kabarok, székelyek) telepített.

Az öt székely szék (Marosszék, Udvarhelyszék, Csíkszék, Háromszék, Aranyosszék) együttesen alkotta a Székelyek földjét, amely a történeti Erdély területének 21,5%-át tette ki. A 19. század elején Székelyföldön egy szabad királyi város (Marosvásárhely) és 11 mezőváros volt (Marosszéken Nyárádszereda, Udvarhelyszéken Székelyudvarhely, Székelykeresztúr és Oláhfalu, Csík-,Gyergyó-. és Kászonszéken Csíkszereda és Gyergyószentmiklós, Háromszéken Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Bereck és Illyefalva, Aranyosszéken Felvinc).

A székszervezetet 1876-ban a vármegye váltotta fel, majd századunkban a megyei intézmények szerepe erősödött meg. A vármegye Székelyföld területén is a vidéki önkormányzat szerve volt, amely területileg követte az egykori székely székek földrajzi határvonalait. A többszöri közigazgatási átszervezések után ma Székelyföld Maros megyei része Marosszékkel, Hargita megye Udvarhely- és Csík-Gyergyó-Kászonszékkel, Kovászna megye pedig a Bardócszékkel kibővített Háromszékkel esik egybe. Az 187677. évi megyerendezés során a székely székeket az egységes megyerendszerbe tagolták, 15 vármegye alakult a történeti Erdély területén, elnevezésükben lehetőleg őrizve múltjuk hagyományait. Csíkszék változatlanul, Udvarhelyszék és Háromszék csekély kiegészítéssel vármegyévé alakult, míg Marosszéket Maros-Torda, Aranyosszéket pedig Torda–Aranyos vármegyébe kebelezték be.

1910-ben Udvarhely vármegye területe 2938 km2 volt, népessége 123 ezer fő, Csíkvármegye területe 5064 km2, népessége 146 ezer fő, Háromszéké 3889 km2, népessége 148 ezer fő, míg Maros–Torda vármegye területe 4203 km2, népessége pedig 220 ezer fő. Székelyföld összterülete 1910-ben tehát 17094 km2, népessége 637000 fő volt.

Szerző: Dr. Vofkori László

forrás:www.sapientia.sicolorum.ro


 

KOROND

 

  

 

 


 

 

 

 

 

Hargita megye nagyközsége, Sóvidék egyik leghíresebb települése.
Korond a népi fazekasság egyik erdélyi központja.
Teleki József írta Korondról, hogy "Minden ember itt vagy fazakas, vagy sendelly csináló" (Úti Jegyzések, 1799).
Az életképes nagyközség lakóira jellemző a sokféle foglalatosság: a hagyományos fazekasság, a famegmunkálás, a taplókészítés és a kereskedelem (régen szekérrel, ma autóval).
A fazekasság létalapját a falu nyugati határán, a Szakadát-patak bal partján előforduló szürke pala (agyag) képezi.
Volt aragonitbányája (ma természetvédelmi terület) és híres borvízfürdője (ma az árcsói kerámiavásár színhelye).
Korond a hagyományait őrizve korszerűsödő székely falu típuspéldája: a fazekasiparra alapozva kereskedelmi, idegenforgalmi és művelődési szerepköre is egyre számottevőbb.
Korond a 13A műút mellett, Parajdtól 11, Szovátától 18, Székelyudvarhelytől 29, míg Csíkszeredától 80 km-re fekszik.
A falu életében igen jelentősek a borvízforrások.
A Diómáli-forrás a 13A műút mellett, a falu keleti végén található.
Vasas borvizének hozama eléri a napi 10.000 litert; gyógyvízként javallható gyomor- és bélhurut, vérszegénység esetén.
A Szőlőmáli-forrás a falu keleti határában, a szőlőmáli gyümölcsösben fakad, innen vezették be a Telek és Borvíz utca kereszteződéséhez.
Bikarbonátos, enyhén klóros, magnéziumos, kalciumos víz.
A Cseredombi-forrás (Erzsébet-forrás, fingóborvíz) a csiga-dombi aragonitbányától keletre, a műútról 800 méterre fakad, vasas-sós vizét asztali vízként használják.

A Főút menti "kirakóvásár"
Az autóbuszban még a szundikáló turista is figyelmes lesz a főút menti sok árura, portékára.
Kerámiatermékek, szalma- és gyékényfonatok, gyapjútermékek, faeszközök, használati- és dísztárgyak között válogathat a látogató.


Árcsó 
Az atyhai eltérő közelében, a Korond és Atyha határára eső Árcsó kínálkozik rövid pihenő helyéül.
Neve az "ártalmas só" vagy az "árad a só" szókapcsolatból származik.
Ma is érvényes a Nemzeti Társalkodó 1839. évi tudósítása: "a fűvész, kővész és elemész... talál e vidéken sok szellemi élvet".
Árcsó látványosságai: a sóskút, a forrásüledékek és a borvízforrások.
A Barátok kertje nevű helyen kolostor volt: 1783-ban költöztek ide a minoriták Firtos-hegyi kápolnájukból, mivel a nagy havazás azt odanyomta.
A kolostor helyén ma malom van.

Az Árcsói-sóskút (korondi  sóskút) 
A 13A műút mellett, a Korond vize jobb partján, a "sós ház"-ban fakad.
Vizének használatát már Mária Terézia idejében szabályozták.
Így régente minden szerdán reggel a korondiak, szombaton az atyhaiak szállították hordókban, szekerekkel szállították a "sócédulákra" kiállított sósvizet falujukba, ahol a mindennapos főzéshez, szalonnához és az állattartásban használták fel.
A korondiak sókereskedelemmel is foglalatoskodtak: a sós vizet cserépfazakakban főzték, párologtatták, majd a megkövesedett "sósonkolyt" a szomszédos falvakban gabonára cserélték.

A korondi forrásüledékek 
A "sós házzal" átellenben a 13A műút bal oldalán (keletre) vastagpados travertin-lerakódás árulja el, hogy a langyos borvízforrások területén járunk.
Egyórai gyalogtúra során bejárható a három egykori aragonitbánya területe, ihatunk a Cseredombi-borvízforrás (népiesen fingóborvíz) vizéből, majd a Csiga-dombról leereszkedve az árcsói vendégfogadóhoz vezet sétautunk.
Az egykori aragonitbányák természetvédelmi területe Korond északi határában alig pár hektár kiterjedésű földdarab.
A forráskúpok, forrásüledékek szokatlan dombsorai és meddőhányói már a műút közeléből láthatók.
Itt a századfordulótól kezdve aragonitot (rombos kristályrendszerű CaCO3-változatot) bányásztak.
Az egykori bányák területén az aragonit - és kalcittelérek, forráskövek, borsókövek, mésztufa (travertin)-lerakódások számos változata vizsgálható - igaz, az ember keze által megcsonkított és legtöbbször másodlagos környezetben.
Az országosan is egyedülálló földtani védett területnek tudományos jelentősége van, szabadon látogatható.

Az Árcsói-borvíz (az egykori Korondfürdő) 
"Be jó, hogy jártam erre is veled: / Most már a holt fürdőt is ismered. / A suttogó, nagyarányú sétaút / milyen döbbenet magányosságába fut." - írja Áprily Lajos.
Az egykori Korondfürdő - amely a 19. században Erdély egyik leghíresebb gyógyfürdője volt - területén a mai látogató csak két kis hozamú borvízforrást és az Árcsó vendégfogadó épületét láthatja.
Mindezek Korond központjától 1,2 km-re északra, a Korond vize bal partján vehetők szemügyre.
Borvizes lobogófürdője és sósfürdője már a múlté.
Az árcsói borvízforrások a Lopágy-domb lábánál, 534 m magasságban fakadnak.
A vasas savanyúvízforrás hozama az 1950-es évekbeli kutatófúrás nyomán a napi 25.900-ról 4300 literre apadt.
Az árcsói borvizet a környéken asztali vízként használják.
Vízhajtó szerként, valamint bélrenyheség és gyomorhurut esetében javallható.
A Korond-patak hídja és a vendégfogadó között tartják 1978 óta minden év augusztus első szombat-vasárnapján az Árcsói kerámiavásárt.
A hagyományos kirakóvásár a korondi népművészek és keramikusok nagyszabású bemutatója.
A kínálat: fazakak, lábosok, sütő- és főzőedények, kancsók, bokályok, tányérok, csempék, vázák, iparművészeti kerámia és kisplasztika.

forrás:www.szekelyfoldiinfo.ro

 

A mappában található képek előnézete Korond-Sóvidék